A sötétségmérő

Csengetés, ajtónyitás.

- Jó estét! Meghoztuk, szereljük!

- Mit?!

- Hát a sötétségmérot. Pardon, szabad?

- Miféle sötétségmérot?!

- Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni?

- Nem én!

- Akkor tessék.

- Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, homérobol ketto, vekker...

- Sötétségméroje is?

- Az nincs, de...

- Nalátja. Hol van még a minden.

- ... és mit mér...ez?

- Hát sötétet. Hova szereljük?

 - ... talán oda...a sarokba...

- Nem lesz ott neki túl sötét?

- Nem az kell?

- Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán...maga is rosszabbul jár.

- Miért?

- Nagyobb lesz a sötétszámla.

- Mi?! Még fizessek is a sötétért?!

- Miért? A villanyért nem fizet?

- Azért igen, de...

 - Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz nagyobb.

- Jó, tegyék az ablak elé.

- Rendben. De...akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét.

- Ettől a kis vacaktól?

- Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő.

- És mekkora a mérő?!

- Kétszer négyszer feles.

- ...méterben?

- Igen.

- Nincs kisebb?!

- Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi.

- És miért ilyen nagyok?

- Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Így is dübörög.

- Mi?!

- De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na,  behozzuk. Leolvasni tudja?

- Azt is nekem kell?

- Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él?

- Szerencsére.

- Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot.

- ...jaj...

- Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás.

- Milyen ugrás?

- Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a  villanyt,  aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol, hogy elérje a mutatót.

- De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda  és nem látom, hogy mennyi sötét van.

- Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára,  mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik,  és már csak várja a fényt, meg leolvas.

- ...és ha nem egyedül élnék?

- Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja.

- És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok.

- Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az  adattól.

- Én szorosan fognám a lámpát.

- Biztos?

- Biztos.

- Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba.

- Hova?

- Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi?

- Nem tudom, még sohasem voltam benne...

- Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra,  végül pedig levizsgázik éleselemessel.

- Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni.

- Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás ellenőr  megbüntetheti.

- Ő is fog jönni?

- Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla!

- ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz?

- Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a  géphez.

- Miért, mi történik, ha túl közel hajolok?

- Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!

- ..jaj...

- Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot.

- Na jó, feladom. Nézzék...nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem  itthon?

- Hát...

- Kétezer?

- Rendben. Viszlát.

- Inkább ne.

Ajtóbecsukás. Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás.