Ember

Egy téli éjszaka, amikor már hó lepte a várost, egy magányos alak vágott keresztül a harsogó havon a sötét parkon keresztül. Hosszú,fekete kabát volt rajta, melynek zsebeibe mélyesztette kezeit. Sapkáját mélyen a szemeibe húzta a csípős szél elleni védekezésül. Öles léptekkel haladt, mint általában az emberek, amikor sötét és elhagyatottnak tűnő parkokon vágnak keresztül éjfélkor. Szemei hol ide, hol oda rebbentek, lesve a bokrokat, de aggodalma felesleges volt, mert a kopasz bokrok között legfeljebb egy egér tudott volna elrejtőzni. A férfi gyorsan halad és már majdnem kiért a parkból, amikor a szíve majdnem kiugrott a mellkasából. Nem messze előtte egy magányos alak lépett elő egy vaskos fatörzs mögül, kezében cigarettát tartva. A dermesztő fagy ellenére hősünknek pillanatok alatt lucskos lett a hónalja az izzadságtól.
- Hello, Öreg! Van egy kis tüzed? - kérdezte a magányos alak rekedt, károgásszerű hangján. Tipikusan az a kérdés volt, amit általában éjfélkor, elhagyatott parkok sötétjében kérdeznek meg a magányos gyalogosoktól rosszarcú alakok.
- Ö... ö... nincs... - vágta rá hősünk dadogva. Igaz, ami igaz, az öngyújtó ott lapult izzadt tenyerében a zsebe mélyén.
- Ó, öregem ne csessz már ki velem! Itt állok már órák óta és nem tudok rágyújtani erre az átkozoztt cigarettára, mert elfogyott a gyufám.
Hősünk még tett egy lépést, de valami megmagyarázhatatlan erő megállásra késztette, és arra, ogy a gyújtóját elővegye a zsebéből. Baljával takarva gyújtót, tüzet csiholt ls odatartotta a magányosan álldogáló alaknak.
- Tessék... - mondta, majd a lélegzete is elakadt, amikor az apró láng megvilágította az alak arcát. Vagyis azt a valamit, ami az arca helyén volt. A fickó a cigarettát sem a szájával szívta. Ahogy felparázslott a kis rudacska, az idegen felpillantott hősünkre, vagyis valószínűleg felpillantott, mert szeme sem volt.
- Valami baj van, Öreg? - krákogta.
- Ö.... ö.. se.. semmi... - hebegte hősünk és egyszeriben remegni kezdtek a lábai. Persze nem a hidegtől.
- Hehehe... az arcomat bámulod, mi? - nevetett fel a furcsa idegen, fejét hátravetve.
- Nem nem nem...
- Dehogynem! Láttam a szemeidet, Öreg! A szemed mindent elárul, ezt jól jegyezd meg!!!
- Oké, igen... megjegyzem... ígérem....
- Ne szarj be, nem eszlek meg! Lehet, hogy egy kicsit furán nézek ki a te számodra, de attól még nem vagyok gonosztevő, nekem elhiheted!
- P... persze, hogyne...
- Láttál már ilyet azelőtt is nem?
- De igen!
- Akkor nem értem, hogy mit majrézol? Ez egy természetes dolog! Az emberek százezerszer látnak ilyet, nap mint nap!
- I... igen, csak kissé szokatlan. - bátorodott fel hősünk, és csodálkozott, hogy még mindig él. Bár volt valami kételkedés benne azzal kapcsolatban, hogy ébren van-e egyáltalán.
- Annyi furcsa dolog van a világon, Öreg. Ez csak egy a sok közül. Nekem természetes, de lehet, hogy csak megszoktam. Mindegy! - az idegen nagyot slukkolt a cigarettából, és élvezettel fújta ki a füstöt az ég felé.
- És mondja csak, hogyan szokott enni? - kérdezte hősünk kissé rekedten a furcsa látványtól.
- Ott
- Ott? Szóval.. ő... ott eszik, ott jut be a táplálék...
- Igen! Ez a másik furcsaságom. Persze van még egy pár.
- És a látás?
- Bőrlátás, Öregem! Bőrlátás!
Némán álltak egymással szemben pár percig. az idegen cigarettázott, hősünk pedig az elméjében kavargó rengeteg gondolattal, éskérdéssel viaskodott. Végül az idegen egy utolsó slukk után eltaposta a cigarettát és zsebre vágta kezeit.
- Ideje mennem! - mondta.
- Lenne még egy utolsó kérdésem, ha nem haragszik. - kapott a végső lehetőség után hősünk.
- Tudom mit akarsz kérdezni, Öreg! Itt a válasz! - az idegen arca felől tömény bűzfelhő áradt hősünk felé. A világ egy pillanatra megfordult körülötte. Amikor valamelyest kitisztult a tudata, az idegent már elnyelte az éjszaka.
A férfi, kinek volt mersze átvágni éjszaka a sötét parkon, még hosszasan merengett az idegenen, és a vele kapcsolatos fura dolgokon. Hiába, nem mindennap találkozik az ember igazi seggfejjel...